Októberi egyetlen hazai találkozója küszöbén áll az Alba Fehérvár KC, melyen a szezont gyengén kezdő, mostanra viszont a sorait rendező, megyei rivális ellen vívunk meg a Köfém Sportcsarnokban.
Két hazai győzelem és két idegenbeli vereség eddig csapatunk mérlege. A szezon kezdete előtt talán kiegyeztünk volna négy ponttal a negyedik forduló után, ám látva a csapat eddigi teljesítményét, most mégis inkább keveselljük a hozott pontokat, ugyanis a két bravúrt mindkét alkalommal követte egy-egy olyan meccs, ahol sajnos nem jött ki jól a lépés Suzana Lazovic tanítványainak.
A múltheti, békéscsabai mérkőzésen nehezen kaptuk el a fonalat, a második félidőben viszont, amikor átálltunk 5-1-es védekezésre, gyorsan zárkóztunk ellenfelünkre. A végén még a döntetlenért támadhattunk, ám sikertelenül zárult utolsó offenzívánk, így már sorozatban a negyedik szezonban maradunk pont nélkül a viharsarki túrán.
Ez már nincs hatással a lányok eheti teljesítményére, mindenki a Dunaújváros elleni találkozóra koncentrál, ám nincs könnyű helyzetben csapatunk, amelyet sérülések hátráltatnak. A megyei rangadóknak mindig megvan a maga varázsa, egy ugyanakkor biztos: nincs előre lejátszva, így az izgalmak garantáltak.
Ellenfelünk az egyetlen olyan csapat a ligában, mely négy fordulót követően pont nélkül áll a tabellán, ez ugyanakkor becsapós információ, ugyanis a négyből a reálisan nyerhető mérkőzéseket a szezonkezdést követő első két fordulóban játszották, ezt követően pedig a két nagyágyú ellen léptek pályára. Friss hír, hogy Gabrijela Bartulovic novemberig kölcsönben szerepel az Újvárosnál, így vele mindenképpen erősödtek az Újvárosiak.
Az elmúlt két szezonban rendszerint itthon tartotta az Alba a két pontot a DKKA ellen, emellett kétéve, Józsa Krisztián vezetésével olyan történt, ami előtte nagyon régen: nyertünk a Kohász otthonában is.
Látva a szezon és az eddigi mérkőzések alakulását, bízhatunk benne, hogy szombaton újabb hazai Alba-siker születik, ehhez viszont nem elég várnunk, hogy a sült galamb a szájunkba essen, ugyanis ellenfelünknek a mostani mérkőzés létkérdés.
A szombati gazdára talál szeptember hónap legjobbjának díja, melyet idén két kategóriában is kiosztunk: egyrészt - ahogy ez már hagyománnyá vált - a FanatX szurkolói csoportunk által legjobbnak vélt játékosnak; másrészt pedig a Handball Advanture felajánlásával megvalósuló online-szavazáson a Ti voksotok alapján kialakuló sorrend első helyezettjének.
albakezi.hu