Urbán Bence csapata a héten mindkét bajnokság küzdelmeit elkezdte, amelyben szerepelnek; U16 I. osztályban a Budaörsöt fogadták, míg U18 III. osztályban a Komáromot láttuk vendégül.
Az U18-as és az U20-as után U16-os csapatunknak is elkezdődött a bajnokság, az első fordulóban a Budaörsöt látták vendégül a Széna téri Sportcsarnokban. A mérkőzés első harminc percében a vendégek domináltak, majd a második játékrészre fordulva, a félidei nyolcgólos különbséget ötre csökkentették az albás lányok.
Urbán Bence, a Budaörs elleni mérkőzésről:
„Budaörs ellen nem kezdtük jól az első félidőt, nagyon sok technikai hibánk, illetve eladott labdánk volt, amit ellenfelünk könyörtelenül kihasznált. Emellett a védekezésünk sem volt kellően határozott és pontos, emiatt sokat játszottunk emberhátrányban. A második félidőben kitartóan küzdöttünk, amiért gratulálok a lányoknak."
Alba: Hegedüs-Ari, Vasvári (kapusok), Ruppert 7 (1), Dörögdi 4, Pintér 4 (2), Cserna 2, Kurdi 1, Lakatos 1, Mihály 1, Fodor, Garajszki, Lévai, Pap-Wellner, Rasovszky, Sallai. Edző: Urbán Bence.
U16 I. osztály, Nyugat, 1. forduló
Alba Fehérvár KC (U16) – Moyra-Budaörs Handball (U16) 20-25 (8-16)
Széna téri Sportcsarnok, Székesfehérvár, 50 néző
Az U18 III. osztályban szereplő csapatunk már az első félidőre nagy különbséget alakított ki ellenfelével szemben (16-9), amit a második játékrészben még tovább tudott növelni, így 35-22-re legyőzte a Komáromot.
Urbán Bence a Komárom elleni mérkőzésről:
„A Komárom elleni mérkőzésen hamar magabiztos előnyt kialakítottunk ki, emellett kihasználtuk az erőnléti és fizikális fölényünket. Remek egyéni teljesítményeket láttam a lányoktól, illetve a páros kapcsolatok is jól működtek.”
Alba: Neubauer, Vasvári (kapusok), Híró 10 (5), Ruppert 5, Mihály 4, Pap-Wellner 3, Rasovszky 3, Cserna 2 (1), Fodor 2, Garajszki 2, Varga 2 (2), Kurdi 1, Lakatos 1, Dörögdi. Edző: Urbán Bence.
U18 III. osztály, B-csoport, 1. forduló
Alba Fehérvár KC (U16) – Komárom VSE 35-22 (16-9)
Köfém Sportcsarnok, Székesfehérvár, 50 néző
U16-osainkra a héten két idegenbeli találkozó vár: szeptember 13-án a NEKA (U16 I. osztály), 15-én pedig a Budafok ellen (U18 III. osztály).
albakezi.hu