Idén több, mind a sportszakma, mind a városimázs-építés szempontjából értékes kapcsolat köttetett Székesfehérvár Városgondnoksága és az Alba Fehérvár KC között.
Mint eddig is, a 2024/25-ös szezonban is számos módon segíti Székesfehérvár az Alba Fehérvárt. A remek és gyümölcsöző kapcsolatnak két fontos és új pillére idén a Bregyó közi Sportcentrum használata, illetve a Köfém Sportcsarnoktól alig egy kilométerre lévő, új Alba Aréna éttermi szolgáltatásainak kedvezményes igénybevétele.
Utóbbi apropóján hirdetett sajtótájékoztatót a Városgondnokság keddre, amelyen részt vett Bozai István, a Városgondnokság vezetője és Tóth Marianna, a Városgondnokság Székesfehérvár Catering divíziójának vezetője mellett a Hydro Fehérvár AV19 elnöke, Gál Péter Pál, az Albától pedig Balássi Imre, elnök, Suzana Lazovic, vezetőedző és Hadfi Gréta, játékosunk is jelen volt.
A sajtótájékoztató Bozai István bevezetőjével indult:
„A Városgondnokság életében a sport mindig központi szerepet töltött be, gyakorlatilag az összes szabadidősport-létesítményt Székesfehérváron a Városgondnokság üzemelteti. Az elmúlt tizenöt évben rengeteg ingyenesen használható létesítményt építettünk, ezekkel párhuzamosan pedig öt évvel ezelőtt a Sóstói Stadionba, és idén pedig az Alba Arénába is megérkezett a Városgondnokság.
Ekkor kezdtünk el a profi sporttal is közelebbről megismerkedni. Miután mindkét létesítményben a Városgondnokság biztosítja a cateringet és az éttermi szolgáltatásokat, ezért -az Alba Fehérvár KC vezetőedzőjének a felvetésére- végig gondoltuk, hogyan segíthetjük még jobban az itt lakó és a közelben található profi csapatokat. Így jött az ötlet, hogy adjunk komolyabb kedvezményt az Alba Aréna kínálatából, megmutatva, hogy az itteni étkezés teljes mértékben megfelel a sportolói igényeknek.
Nagyon fontos, hogy az itteni ételek már a legkorszerűbb étkezési normáknak is megfelelnek, így akik odafigyelnek az egészségére, a mozgására, azok is bátran jöhetnek az éttermünkbe. Illetve azt gondolom, hogy az nagyon fontos, hogy a szurkolók nem csak a pályán, a szurkolói ankétokon, hanem itt, az étteremben is gyakran találkozhatnak a játékosokkal. Remélem, hogy ezzel az arénának a forgalma még tovább fog javulni. Egyébként a kezdeti néhány hónapban bőven a várakozásokon felül teljesített.”
Bozai István után Tóth Marianna folytatta a sajtótájékoztatót, akinek a Városgondnokság Catering divíziójának vezetőjeként több éves gyakorlata van az élsportolók étkeztetésében, hiszen a Fehérvár FC labdarúgóinak a napi szintű sportétkeztetéseit immáron ötödik éve ők bonyolítják a Sóstói Stadionban.
„A sportétkeztetés teljesen más, mint a hagyományos á la carte. Szerencsére divíziónkban profi csapat áll mögöttem, Székesfehérvár Catering séfje pedig a dobogó legtetején áll a sportétkeztetés terén. A menük és ételek összeállításánál mindhárom sportágban figyelembe vesszük a specifikációkat, azt, hogy miként étkezhetnek a sportolók mérkőzés előtt, után. A fociban már megszolgáltuk a bizalmat, és remélem, az új sportágak csatlakozásával még magasabb szintre fogunk lépni.”
A sajtótájékoztató Balássi Imre, elnökúr gondolataival zárult:
„Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy itt lehetünk, illetve a város újabb támogatását, ami szerencsére nem újkeletű dolog klubunk életében, ugyanis egy nemrég elindított kezdeményezésnek köszönhetően, a Városgondnokság biztosítja a Bregyó-közi Sportcentrum használatát a kézilabda-csapatnak. A már magában komolyabb támogatás bővült most ki az éttermi szolgáltatással, amely úgy vélem, igen fontos, meghatározó szegmense a profi sportteljesítménynek. Külön öröm számunkra, hogy olyan megújult helyszínen van lehetőségünk minderre, amely remélhetően tovább növeli a kézilabda és a jégkorong sportágak eredményességét.”
Köszönjük Székesfehérvár Városgondnokságának, hogy elősegítik csapatunk minél sikeresebb, profibb teljesítményét, szurkolóinkat pedig arra ösztönözzük, hogy ha tehetik, látogassanak ki egy ebédre az Alba Arénába, ahol minden bizonnyal találkozni fognak kedvenc NBI-es játékosaikkal.
Kép forrása: fmh.hu
albakezi.hu