Deli Rita, az Alba Fehérvár KC vezetőedzője:
„Elégedett voltam a csapatunk játékával a Roman elleni visszavágón, amit meg lehetett tenni ezen a mérkőzésen, azt gyakorlatilag sikerült. Azzal, hogy szoros emberfogással kivettük Glibkót, megzavartuk az ellenfelet, egyik legjobbjuk nélkül nem volt folyamatos a támadójátékuk. A felállt fal elleni játékban pedig átlövőink nagyon jó százalékban értékesítették a lehetőségeiket, valamint lerohanásból, közvetlen indításból is jók voltunk, jól használtuk ki a helyzeteinket. Nem volt kétséges a győzelmünk, végig kézben tartottuk a mérkőzést.”
Az első fordulóbeli lengyel ellenfeletekhez képest mennyivel volt erősebb a HCM Roman?
„Eltérő stílusú játékosok alkotják a két csapatot, bár fizikálisan erős, robusztus kézilabdázókra építenek mindketten. Kapuban volt egyértelműen jobb a román csapat, két magas, jó képességű hálóőrük van.”
Még egy kieséses párharc választ el Benneteket a csoportkörtől.
„Mindenképp szeretnénk odáig eljutni, persze az esélyünk erősen függ a sorsolástól is. Lehet nagyon nehéz vagy épp nagyon távoli csapatot is húzni - több szempontból is izgalmas lesz a húzás, hiszen a szerda-szombat mérkőzésritmus miatt egyáltalán nem mindegy az utazás hossza sem. Várjuk nagyon a kedd 11 órai sorsolást, meglátjuk kit kapunk, de természetesen a célunk a csoportkörbe jutás, bárki is jön, ehhez túl kell jutnunk rajtuk!”
A hét közepén a Ferencvárost fogadjátok a bajnokságban.
„Ma [hétfőn] már teljes mértékben rájuk készültünk, sok időnk nem volt az EHF továbbjutást ünnepelni. A célunk egy nagyon magas színvonalú mérkőzést játszani. Azt gondolom, ha sebességben tudjuk a Fradival a lépést tartani, és meg tudjuk állítani a gyors játékukat, akkor eredményesek lehetünk. Megmondom őszintén, szeretnénk egy jó mérkőzésen pontot vagy pontokat szerezni. Tudjuk, hogy ez nagyon nehéz, és hogy bravúr lenne. Bízom benne, hogy hazai pályán, a szurkolóink támogatásával képesek leszünk egy többesélyes mérkőzést játszani.”
albakezi.hu
Fotó: Horváth Gyula