Deli Rita, az Alba Fehérvár KC vezetőedzője:
„Amit ebből a mérkőzésből ki lehetett hozni, azt gondolom, azt a csapat maximálisan kihozta. Nagyon fontos, hogy a továbbjutásunk nagyon magabiztos volt. Örültem, hogy mindenki tudott gólt lőni, sőt még a hétvégi mérkőzés szempontjából néhány figura gyakorlására is volt lehetőségünk. Ismét egy hosszú út volt a lábunkba, ezt is figyelembe véve, nem lehetett panaszunk a csapatra.“
Már az eredmény is mutatja, hogy a csapat komolyan vette a mérkőzést. Ezen felül milyen pozitívumokat láttál?
„Mindegy ki ellen, milyen osztályú csapat ellen játszunk, magunk miatt kell komolyan venni minden mérkőzést. Ne csak egy-két góllal, hanem amennyivel csak lehet, nyerjünk. Azt gondolom, ebben óriásit lépett előre a csapat, igényes volt magával szemben – ez az, amit nagyon sokszor mondok nekik. A tudás legjavát megmutatni jó érzés, kevesebbel ne legyünk elégedettek. Nagyon örültem, hogy [Sipeki] Flóra, aki az utóbbi időben kevesebb lehetőséget kapott, most végigvédte a mérkőzést, és nagyon jól teljesített. Az is kiemelendő, hogy a fiatalok is játéklehetőséghez jutottak, a felnőtt játékosok tették ezt lehetővé.“
Mennyire volt már tapasztalható a lányokon a hétvégi mérkőzés izgalma?
„Ez szerdán még nem volt érzékelhető, erre különösen figyeltünk is, mindig a soron következő feladat a legfontosabb, most az MK-mérkőzés volt az. Nem szerettünk volna olyan hibába esni, hogy félvállról vesszük a Szombathely elleni találkozót. Csütörtökön regeneráló napot tartottunk, de mától minden idegszálunkkal és tudásunkkal a vasárnapi mérkőzésre fogunk készülni.“
albakezi.hu
Fotó: vaol.hu